Néhány éve, egy Vasas-Honvédon kerültem legközelebb ahhoz, hogy saját szurkolótársaim rajtam verjék el azt, amit amúgy nem indokol semmi, de a Vasas-táborra akartak volt zúditani.
Az évre már nem emlékszem, de akkor mutatkozott be Nyerges, és lőtt nekünk egy gyönyörű szlalomozós gólt.
Azt történt, hogy jeles drukkertársaim úgy érezték elégtételt vesznek a hazai szurkolókon minden korábbi sérelmükért. Hogy a korábbi sérelem egész pontosan mit jelent az nem csak akkor, azóta is a homályos kategóriába tartozik, de a történet lényege szempontjából mellékes.
Szóval gondoltak egyet, és csapatostul elindulva, keresztül a szektorokat elválasztó rácsokon, megérkeztek a hazaiak által birtokolt ülőhelyes lelátórészre. Én, egy vasasos rokonomat elkísérve, épp ott köptem szét a szotyihéjat, és éreztem valami remegést a lábaimban, amikor rájöttem, ez most nagyon kellemetlen lesz.
Az első attak valahogy elrohant mellettünk, de a második hullámban érkezők közül valaki felismert, és egy hangos “Te meg mit keresel itt?” kiáltás keretében üdvözölt. Jól van, gondoltam magamban, nagy baj már nem lehet, ezek engem nem fognak megverni.
Naív voltam.
Amikor a rend éber őrei elkezdték visszaterelni derék barátaimat a saját szektorukba, akkor eszméltem rá, hogy a körülöttem ülők, és közben visszaszálingózók minden bizonnyal emlékeznek egyszerű gondolkodású társam hozzám intézett szavaira, miszerint én mégiscsak egy rossonero vagyok.
Hoppá.
Táskámat rokonra bízva, a könnyebb utat választottam, és a visszavonuló honvédosok kötelékében magam is az elválasztó kerítések módszeres átmászására voksoltam, mint a talmi győzelme felett örvendő tábor egyik képviselője. Nyomomban a karhatalommal, alattam a rozsdás kerítésekkel, minden ügyetlenségemet sutba dobva tornáztam magam át a vendégszektorba.
Megérkezve természetesen tapsot kaptunk, mint a sikeres roham résztvevői.
Egy ideig ezután komoly problémám volt, hogy melyik szektorba látogassak, ha idegenbe megyünk. Saját táboromba nem mindig szívesen, semleges meg ugyebár nincs Magyarországon. Szerencsére a helyzet közben normalizálódott, és így nyugodtan tengethetem meccseimet az árnyékos oldalakon, valahol a félpálya magasságában.
