A három fővárosi nagycsapat kapott góljainak átlaga az első világháborút követő bajnokságokban. A törés előtt még a régi, a törés után pedig az új lesszabállyal.
A változtatás lényege: korábban a kapuson kívül két védőjátékos definiálta a lest, vagyis el lehetett azt játszani, hogy egyikük megáll a felezővönalon, a másik pedig jóval hátrébb. Így a köztes területen álló támadónak nem lehetett passzolni, amolyan védett mező jött létre. 1924-től azonban a szabályból eltűnt a kapus, és mindössze két védőjátékost említ meg (amelyikből egyik értelemszerűen lehet a hálóőr).
A módosítás hatása jól érzékelhető a grafikonon.